Aranyéremmel gazdagodtak miniseink

Vasárnap nem csak a felnőtt és junior együttesünk lépett pályára: mini és szupermini csapatunk Szolnokon örülhetett aranyéremnek, míg ifistáink hazai környezetben a Debreceni EAC és a Szolnoki Főiskola-RKSI csapatát is két vállra fektették.

MINI, SZUPERMINI

A Bene Anett és Négyessy Brigitta vezette mini (Bene Szilárd, Kondor Kristóf, Lőrincz Ákos, Vojtkó Bence) és szupermini (Gál Levente, Hüse Attila, Kovács Ádám, Lévai Péter) csapatunk is aranyérmet szerzett a Vollé! 2020 Röpsuli szolnoki tornáján. A házigazdák több csapattal is indultak, de az egri és kunhegyesi fiatalok is képviseltették magukat a megmérettetésen.

A mini és szupermini csapatunk is aranyérmes lett Szolnokon.
A mini és szupermini csapatunk is aranyérmes lett Szolnokon.

VERETLEN IFISTÁK

Ifi csapatunk a 2. fordulóban vendéglátóként lépett pályára. Az első tornán a Debrecent sikerült elverniük, de a házigazda Szolnok már túl nagy falatnak bizonyult. A csoportgyőzelemhez a Kazincbarcikának maximum egy szettet lett volna szabad veszítenie, de ez nem jött össze. A hajdúságiak elleni 3-0 nem volt nehéz, de a Szolnok már megizzasztotta Toma Sándor tanítványait, akik végül így is nyertek 3-2-re. A következő körben új ellenfelekkel mérkőznek majd meg fiataljaink.

A vasárnapi keret tagjai: Balogh Erik, Bor Zsolt, Budai Balázs, Pallós Gergő, Péter Márton, Varga Kevin, Viszokai Marcell. Edző: Toma Sándor.

Mint ismert, vasárnap a felnőtt csapat hátrányból felállva 3-1-re nyert a Dági KSE ellen, míg a juniorok – akik az ifi csapatot is alkotják – 3-0-ra kikaptak a dunántúliaktól.

Tóth Milán

[efb_feed fanpage_url=”vegyeszrck” layout=”thumbnail” image_size=”normal” type=”page” post_by=”me” show_logo=”1″ show_image=”1″ show_like_box=”1″ post_number=”2″ post_limit=”2″ cache_unit=”1″ cache_duration=”hours” ]