Blázsovics: Nem csak mi, a szurkolóink is nagyon készülnek a döntőre

Kedden tartották az MVM Magyar Kupa döntőinek sajtótájékoztatóját. A döntőben érdekelt GreenPlan-VRCK-t Blázsovics Péter és Toronyai Miklós vezetőedző képviselte az eseményen.

A férfiaknál a bronzmeccset és a döntőt is március 13-án, vasárnap az Érd Arénában rendezik meg – előbbi találkozó 15:30-kor, utóbbi pedig 18:30-kor kezdődik, és mindkettőt élőben közvetíti az M4 Sport+.

Az esemény sajtótájékoztatóján Ludvig Zsolt főtitkár elmondta, hogy idén végre újra a széles nyilvánosság előtt kerülhet megrendezésre a finálé, és négyéves szünet után újra Érd lesz az összecsapások helyszíne.

„A serlegen és a presztízsen kívül pedig még több komoly tétje lesz az összecsapásoknak, mert a versenykiírás szerint a trófea győztese a második számú európai kupasorozatban, a CEV-kupában indulhat majd a következő idényben, emellett 15 millió forintos pénzdíj is szétosztásra kerül: a győztes klubok négy, az ezüstérmesek kettő, a bronzérmesek egy, a negyedik helyezettek pedig félmillió forintot kapnak” – idézi a hunvolley.hu a főtitkárt.

A női négyes döntőt egy nappal korábban, szombaton rendezik, ugyancsak Érden.

A Green Plan Energy Kft. lett a névadó szponzorunk

A férfiaknál a legutóbbi két kiírást az Épkar-Pénzügyőr csapata nyerte, s válogatott feladójuk, Magyar Bálint szerint triplázásra készülnek.

„Most valamivel könnyebb úton jutottunk be a fináléba, mert ugyan a Kecskemét elleni elődöntő első meccsén három nagyon szoros játszmában sikerült nyernünk, de a visszavágót azért már magabiztosan hoztuk, míg tavaly a Vegyész ellen csak aranyjátszmában sikerült kiharcolni a fináléba kerülést. Most is a kazincbarcikaiak lesznek az ellenfeleink, éppen ezért nem számítunk könnyű meccsre, mindenkinek a maximumot kell kiadnia magából a végső győzelemért” – jelentette ki a válogatott feladó.

Szó esett a sajtótájékoztatón a kazincbarcikai szurkolókról, akiket az esemény házigazdája, Bobák Róbert pozitív jelzőkkel illetett. Magyar is dicsérte a GreenPlan-VRCK szurkolóit, Blázsovics Péter, a borsodiak válogatott ütője pedig elárulta, már a második szurkolói busz szerveződik.

„A Pénzügyőr sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott az idény során, a mi játékunk nagyon hullámzott, de az utóbbi időben megint felfelé jövőben vagyunk” – fogadkozott Blázsovics. „Márpedig, ha jól megy a játék, akkor bármire képesek lehetünk, és abban bízunk, hogy vasárnap nekünk jön majd ki jobban a lépés. Mi is és a szurkolóink is nagyon készülnek már a meccsre, két nap alatt betelt egy ötven fős busz, és már a másodikat is szervezzük, szóval biztosan remek hangulat lesz majd a meccsen.”

Toronyai Miklós vezetőedző a Nemzeti Sportnak és a Kossuth Rádiónak is terjedelmes interjút adott, illetve egy nappal korábban a szövetség honlapjának, ami itt olvasható.

Megtelt a szurkolói busz, de…

(főcímkép: MRSZ)