Challenge Kupa: előnyben az osztrákok

Az UVC Weberzeile Ried 3-0-ra legyőzte a Vegyész RC Kazincbarcikát a Challenge Kupa selejtezőjének első mérkőzésén.

Jól kezdte a játszmát a Vegyész, hiszen Lukasz Ciupa nyitásaival rögtön előnyt harcolt ki magának (6-10). Ekkor került a nyitóhelyre az osztrák válogatott szélső ütő, Markus Berger, aki a szerváival alaposan megzavarta a mieink fogadását (12-10). A nagy terem ellenére a hazai szurkolók remek hangulatot teremtettek, és bizony jobban is játszottak ekkor a kedvenceik (18-12). Szabó Dávidot Árva Milán váltotta, aki három labdamenet múlva súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. Megkezdték Páez Carlosék a felzárkózást, de utolérni ellenfelüket már nem tudták (25-22, 1-0).

Nincs elég baj, még Árvát is kórházba szállította a mentő, a biztonság kedvéért. A fordulás után is a VRCK volt előnyben egy-két ponttal, 9-nél egalizált a Ried. Mudo nem tudta beütni a labdáit, jól olvasták őt a hazaiak, így főleg a szélekre igyekezett Páez elosztani a labdákat. 11-11-nél a második játékvezető álláshibát fújt, egészen bizarr dologra hivatkozva, de nem ez volt a probléma, így Toronyai Miklós vezetőedző cserékkel próbált meg operálni, átlóként Bibók Balázst, szélsőként Péter Benedeket, liberóként pedig Budai Balázst küldte pályára (11-17). Ciupa és Páez voltak azok, akik igyekeztek (16-21), de ez egy idő után már nagyon átlátszó volt. Jól jártak az osztrákok a napokban szerződtetett német feladójukkal, aki jól osztogatta el a labdákat (25-18, 2-0).

A harmadik szettre Blázsovics Péter ment ki átló pozícióba, Péter Benedek és Ciupa volt a két négyes ütő. Utóbbi próbálta felrázni társait, Páez mutatta, fel a fejjel és mondta, „harcolni kell” (10-6), de a ziccerlabdákat továbbra sem tudta beütni a Vegyész, a hazaiak pedig jól dolgoztak a vendégek blokkjáról. Péter Márton váltotta Péter Benedeket (14-6), Csizmadia Tamás Páezt (16-8), a szurkolók pedig kiváló hangulatot teremtettek, igazi „kupafílingje” volt a találkozónak a hazaiak szempontjából mindenképpen – sajnos a mieink szenvedtek. Amikor a hazai játékos leszakította a hálót, és Blázsovics, mint a pályán lévő csapatkapitány ezt számon kérte, még ő kapott piros lapot (20-8). Ez a különbség már hatalmas volt, és csúnya is lett a vége (25-12, 3-0).

Nehéz helyzetbe került a Vegyész, visszavágó november 18-án 19 órától a Don Bosco Sportközpontban (Digi Sport).

Frissítés: Árva Milán ficamból eredő szalagszakadást szenvedett, legalább hat hét kihagyás vár rá.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA CHALLENGE KUPA, SELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UVC Weberzeile Ried – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (22, 18, 12)
Ried, 150 néző. V.: Danilidu (görög), Sajno (izraeli).
Ried: Wagner 2, Berger 12, McAinsh 6, Rutecki 21, Hackl 7, Breit 8. Csere: Szydlowski (liberó). Vezetőedző: Dominik Kefer.
Vegyész: Páez 2, Ciupa 12, Juhász 6, Szabó 2, Blázsovics 8, Mudo 4. Csere: Dudás (liberó), Árva, Bibók, Péter B. 1, Budai (liberó), Péter M. 1, Csizmadia. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Dominik Kefer: Nagyon örülünk, hogy nyerni tudtunk. Egy sokkal keményebb mérkőzésre számítottunk, mert bár tudtuk, hogy ellenfelünk rossz szériában van, erre a háromszettes győzelemre álmomban sem számítottam. Van még azonban egy visszavágó.

Toronyai Miklós: Saját magunkat vertük meg. Jó ez az osztrák csapat, de azért ekkora különbség nincs a két együttes között.