Csizmadia és Péter Benedek is többet remélt

Csizmadia Tamás Páez Carlos sérülése miatt szinte az első pillanattól a pályán volt, míg Péter Benedek a második felvonásban váltotta csapattársát. A Pénzügyőr végül 3-1-re nyert a Vegyész ellen, és bár a harcossággal nem volt gond, fiatal játékosaink kritikusak voltak magukkal szemben.

Fiatal feladónk rendkívül önkritikus volt, és szerinte megvolt az esélyük arra, hogy pontot szerezzenek a címvédő otthonában.

„Igazából volt egy-két jó megmozdulásom, de szerintem többet kellett volna kihoznom magamból” – árulta el Csizmadia. „Összességében nem hiszem, hogy nagyon sikerült volna bizonyítanom. A szettek végéig jól játszottunk, utána mindig becsúszott pár technikai hiba a mi oldalunkon, amivel fel tudtak zárkózni a budapestiek. A pontszerzés a mi kezünkben volt, de egy nagy kezdéssel akár a győzelem is meglehetett volna. Ha a szettek végén nem hibázunk olyan sokat, szerintem más eredmény születhetett volna.”

Péter Benedek a második játékrészben váltotta azt a Lukasz Ciupát, akit erősen korlátozott a mozgásban a nyaka. A 19 éves ütő hat pontot szerzett, jól mezőnyözött, azonban csapattársához hasonlóan úgy érzi, maradt még benne is tartalék.

„A meccs után kettős érzés volt bennem: mert bár örültem, hogy három alapemberünk nélkül is meg tudtunk szorongatni egy Pénzügyőrt, szomorú voltam, mert nem jött össze a pontszerzés” – válaszolta honlapunk érdeklődésére Péter Benedek. „Voltak jó momentumaim, de azt gondolom, ennél többre is képes lehettem volna, nem játszottam olyan jól, amivel elégedett lehetnék. Menni kell előre, dolgozni, és nyerni szerdán a Nyíregyháza ellen, más nem is lehet a cél.”

A Vegyész legközelebb szerdán lép pályára, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a GLP Nyíregyháza vendége lesz Újfehértón.

(fotó: Borók Orsolya)