Dudás: Fontos helyzetekben hoztunk rossz döntéseket

Nem volt szerencséje vasárnap a Vegyésznek a Pénzügyőr elleni bajnokin, hiszen az első szettben Páez Carlos, a másodikban Lukasz Ciupa, a harmadikban pedig Szabó Dávid jelezte, nem tudja tovább folytatni a játékot.

Mindezek ellenére a második játszmát megnyerte az akkor már Csizmadia Tamással és Péter Benedekkel játszó csaptunk, és bár a harmadikban nem volt esélye, a negyedikben Bibók Balázs jó beszállásával is sikerült szorossá tenni a mérkőzést. A szett hajrájához érve azonban elfogyott a VRCK előnye, a Pénzügyőr pedig lezárta az összecsapást. Dudás Tamás végig játszotta a találkozót, vele emlékeztünk vissza a történtekre.

Három alapembere hiányát már nem bírta el a Vegyész

vrck.hu: Folyamatosan estek ki a kulcsemberek, mégis, úgy lehetett érezni a meccs után, csalódott a társaság. Több volt a vasárnapi teljesítményetekben?
Dudás Tamás: „Sajnos közbe szólt három alapemberünk sérülése, ami azért is fájó, mert ha ezek nincsenek, akkor más lehetett volna a meccs alakulása. Így is partiban voltunk végig, és ha higgadtabbak vagyunk, nem viszel el a hév egy-egy döntő szituációban, akkor pontot, pontokat is szerezhettünk volna. Nagyon örültem, hogy Tomika és Beni is gyorsan felvette a ritmust.”

A fiatalos lendület vagy a harcosság vitt előre titeket?
„Csak így lehet szetteket és meccseket nyerni! Nagyon kiegyenlíttet a mezőny, nincsenek előre lefutott meccsek. Az egész csapat azon dolgozik, hogy hétről hétre előrébb lépjünk minden téren, és a meccsekből kihozzuk a legtöbbet.”

Mit gondolsz, mi volt a mérkőzés tanulsága, mit lehetett belőle tanulni?
„A vereségekből tudnunk a legtöbbet tanulni. Ezen a meccsen döntő szituációkban, amikor közel tudtunk volna maradni a Pénzügyőrhöz, rossz döntéseket hoztunk. Siettettük a játékot, vagy mezőnyvédekezésnél rossz pozíciót foglaltunk el, de talán az egyik legnagyobb hiba, hogy a legtöbbször Bruno Felicianót nyitottuk, aki az egyik legjobb liberó a magyar bajnokságban. Ezekből tanulni kell, és fegyelmezettebben, ezzel a lelkesedéssel kell neki menni a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-meccsnek, a MAFC-BME elleni hazai bajnokinak, valamint az osztrák Ried elleni nemzetközi meccsnek.”

Nyolc nap alatt négy meccs vár felnőtt csapatunkra

(fotó: Kovács Loretta, VRCK archív)