Magyar Kupa: a Nyíregyházával játszunk szerdán

Szerda este 19 óráról az NB I Ligában szereplő GLP Nyíregyháza vendége lesz a Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

A két mérkőzésből álló párharc első felvonását Újfehértón, a Szegedi Károly Sport- és Szabadidőcentrumban rendezik. A mérkőzés esélyese a VRCK, azonban félvállról egyáltalán nem veszi ellenfelét együttesünk, még úgy sem, hogy azok fognak zömében lehetőséget kapni, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.

„A fiatalok lelkesen dolgoztak az utóbbi időben, bizonyítva az időseknek, hogy lehet rájuk számítani, szóval ki vannak éhezve a játékra. Akik a PSE ellen is játszottak, megszeppenve kezdtek talán, de lassan összekapták magukat. Igyekszünk őket is építeni, de még sok munka áll előttük. Ez most egy jó lehetőségük a számukra a bizonyításra. Szettveszteség nélkül szeretnénk nyerni, a győzelem az alapelvárás, ezt hozni kell a fiataloknak is” – mondta Batári Csaba másodedző/statisztikusunk honlapunknak.

A visszavágóra december 6-án, 18 órai kezdettel kerül sor a Don Bosco Sportközpontban.

(fotó: Borók Orsolya)