Élőben közvetíti a szolnoki meccset az M4 – előzetes

Csütörtök este 20 órakor a Vegyész RC Kazincbarcika a Szolnoki Főiskola-RKSI vendége lesz a férfi röplabda NB I 13. fordulójában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, csak úgy, mint a felek korábbi összecsapását.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, 13. FORDULÓ
SZOLNOKI FŐISKOLA-RKSI – VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA
2015.12.10, csütörtök, 20:00, Szolnok, Tiszaliget Sportcsarnok. Jv.: Szabó, Ujházi. (TV: M4 Sport, élő).
Facebook-esemény.

A Vegyész és a Szolnok még a nyitó fordulóban találkozott egymással Kazincbarcikán. Akkor a borsodiak könnyedén gyűjtötték be a három pontot. Azt a találkozót élőben közvetítette az M4, és ezúttal is figyelemmel lehet követni a mérkőzést a közszolgálati csatornának köszönhetően.

Toma Sándor, a VRCK vezetőedzője a szerdai kupameccs után, melyet együttese nagy csatában, kétszettes előnyt leadva nyert meg 3-2-re a Dági KSE ellen, nem volt maradéktalanul elégedett. Honlapunknak a szakember elmondta, a harmadik szettben játékosai fejben kicsit leengedtek, ami miatt a nyitások mellett a nyitásfogadás és a támadás sem ment úgy, mint előtte. Ezt még a szezonban gyengén szereplő Szolnok ellen sem szabad megengedniük Szabó Dávidéknak, hiszen hazai pályán a vendéglátók bárkire veszélyesek lehetnek.

Szerencsére az elmúlt években a Kazincbarcikának jól ment a Tisza-parti városban, célja elérése végett pedig ezúttal is be kell gyűjtenie a győzelemért járó három pontot.

Tóth Milán