Fel a fejjel: nincs megállás, újabb kupameccs következik

Vasárnap még Magyar Kupa-mérkőzést játszott a Vegyész RC Kazincbarcika, hétfő délután már elindul Csehországba, hiszen szerdán a Ceske Budejovice vendége lesz a Challenge Kupában.

Nem zárt jó hetet a Vegyész, hiszen a Szolnoktól úgy kapott ki a Magyar Kupa negyeddöntőjében, hogy a két találkozóból csak egyet játszottak le a felek. A Tisza-parti városban ugyanis a klub adminisztratív okokból nem léphetett pályára az 1. mérkőzésén, így automatikusan 3-0-s vereséget szenvedett. A visszavágón a szolnokiak megnyerték az első két játszmát, így a VRCK hiába állt fel és nyert öt szettben, búcsúzott a további küzdelmektől.

„Görcsösek voltunk, rengeteget hibáztunk, olyan támadásokat nem tudtunk befejezni, amelyeket illett volna” – fogalmazott Toma Sándor vezetőedző a vasárnapi meccset követően.

Az elveszített kupameccs miatt a játékosok csalódottak voltak, sokáig azonban nem lógathatják a fejüket, hiszen szerdán Csehországban kell helytállniuk. A Challenge Kupa 16-közé jutásáért zajló párharc egyértelmű esélyese a Jihostroj Ceske Budejovice, főleg azután, hogy Kazincbarcikán érvényesítette a papírformát. Az odavágón a VRCK kis híján szettet tudott rabolni, de amint a csehek megnyugodtak és megszokták a termet, átvették a játék irányítását.

A Vegyész több játékosára nem számíthat, munkahelyi elfoglaltság miatt Bokor Elek, Kovács Zoltán és Surányi István sem utazik. Hétfőn Komárnóban szállnak meg a borsodiak, majd kedd reggel indulnak tovább, hogy átvegyék hotelszobáikat Ceske Budejovicében. Délután és szerda reggel átmozgató edzés vár a csapatra, a találkozó 18 órakor kezdődik, majd a vacsora után indul is a busz haza.

tm