Ha fáradtan is, de hoztuk a kötelező három pontot

Vasárnap este a Dág KSE ellen nyert 3-1-re a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 18. fordulójában a Don Bosco Sportközpontban.

Két alapembere nélkül érkezett Kazincbarcikára a Dág, míg a hazaiaknál ezúttal egy változtatás volt a csapatban, illetve Jan Jirásek vállalta a játékot, habár nem érezte magát tökéletes állapotban szombaton. Ez azonban az első szettben egyáltalán nem érződött, 20 éves cseh légiósunk ponterősen játszott, a Vegyész simán húzta be az első felvonást (25-14, 1-0).

Próbált több játékosának is lehetőséget adni Toronyai Miklós vezetőedző, azonban ez a húzás most nem jött be, a Dág pedig egyre jobban játszott. Péter Benedek hiába volt ponterős, a vendégek már öt ponttal is vezettek (15-20), és bár úgy tűnt, meglehet a fordítás (19-21), végül Krupásznki Olivérék behúzták a szettet (20-25, 1-1).

Újabb változtatásokat eszközölt Toronyai, Bohdan Velicsko, Bibók Balázs és Péter Márton is érkezett, ez pedig jó hatással volt a csapatra. A Vegyész ismét magára talált, Bibók termelte a pontokat nyitásban és támadásban is. Ezt a játszmát, akárcsak az elsőt, simán nyerte a Vegyész (25-15, 2-1).

A dágiak mindent elkövettek annak érdekében, hogy pontot szerezzenek Kazincbarcikán. Lelkesen is játszottak az U18-as válogatott Pongó Zalán vezérletével, de Cziczlavicz Dávidék kontroll alatt tartották a meccset, és ha kellett, visszavették a vezetést. A hajrában még volt egál ugyan, és a legvégére is maradtak izgalmak, de kupadöntős csapatunk végül fontos három ponttal lett gazdagabb (25-23, 3-1).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – Dág KSE 3-1 (14, -20, 15, 23)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 383 néző. V.: Árpás, Bátkai-Katona.
Vegyész: Gurszkij 2, Péter B. 15, Garan 3, Bibók 21, Jirásek 9, Cziczlavicz 9. Csere: Kiss (liberó), Miklósi-Sikes 1, Óhidi, Velicsko 3, Péter M. 5. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
Dág: Szabó 1, Pongó 16, Sow 10, Nagy 6, Krupánszki 15, Csordás 5. Csere: Farkas (liberó). Vezetőedző: Buzás Miklós.

Toronyai Miklós: Gratulálok a csapatnak, illetve a szurkolóknak köszönjük ezt a fantasztikus támogatást. Senkire sem tudok haragudni, mert tizenöt nap alatt ez volt az ötödik mérkőzésünk, és még mielőtt bárki elkezdené piszkálni a csapatot, négy junior játékosunk tegnap két mérkőzést játszott Dunaújvárosban, tehát nekik még ez is hozzájön a szegedi és pesti úthoz. Szerettem volna lehetőséget adni nekik, pihentetni másokat, de azért örülök, hogy sikerült megtalálni azt a csapatot, amely a fáradtság ellenére is meg tudta nyerni ezt a találkozót. Fontos három pontot szereztünk, és végre véget ért az erőltetett menet.