Három szettben bizonyultunk jobbnak MEAFC-nál

A GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika háromszettes győzelmet aratott a MEAFC-Miskolc vendégeként a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 3. fordulójában.

Kiváló hangulatban kezdődött a találkozó, jó 250-en voltak kíváncsiak az első borsodi rangadóra az Extraligában. A GreenPlan-VRCK csapatában kezdőként mutatkozott be a 20 éves cseh szélső ütő, Jan Jirásek, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a vendégek kiépítettek maguknak egy négypontos előnyt (8-12). A Miskolc azonban szívósan játszott, többször is felkapaszkodott egy pontra, vagy egalizált, így egészen a játszma végéig maradt izgalom – előnybe viszont a Vegyész került (22-25, 0-1).

4-2-vel nyitottak a hazaiak, de gyorsan egált mutatott az eredményjelző, Péter Mártonék játéka kezdett összeállni. Sőt, előbb Jirásek, majd Bohdan Velicsko és Bibók Balázs nyitásai hozták zavarba a MEAFC-ot, mindeközben pedig utóbbi egy remek akció végén kis híján vizet fakasztott a körcsarnokban. Az addig érzékelhető idegesség a Vegyész részéről ekkor oszlott el, és végül ez a játszma volt a legsimább (14-25, 0-2).

Sok nyitásrontással indult a harmadik felvonás, majd megint a GreenPlan-VRCK vette át az irányítást. Az egyetemisták Csizmadia János pontjaival igyekeztek tartani magukat (9-13), majd jött egy időkérés Toronyai Miklóstól, miután játékosai kétszer is buta hibát követtek el (11-14). Cziczlavicz Dávid blokkjai élményszámba mentek, a 17 éves center nem egy alkalommal állította meg a nála rutinosabbakat (14-21). Megújulni a miskolciak nem tudtak, így a Vegyész begyűjtötte a három pontot (17-25, 0-3).


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
MEAFC-Miskolc – GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-22, -14, -17)
Egyetemi Körcsarnok, Miskolc, 250 néző. V.: Horváth, Takács.
MEAFC: Kopecky 1, Árva 8, Szabó 4, Komlósi 5, Fenyvesi 5, Csizmadia 5. Csere: Dudás (liberó), Kozsla 1, Kapusi 2, Simkó. Vezetőedző: Bagó László.
Vegyész: Gurszkij 3, Jirásek 16, Velicsko 5, Bibók 14, Péter M. 2, Cziczlavicz 6. Csere: Kiss (liberó), Óhidi. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Toronyai Miklós: A taktikát a mérkőzés elején nem tudtuk követni, talán az idegeskedés miatt, így a négypontos előnyök gyorsan elszálltak. Amikor végre azt csináltuk, amit megbeszéltünk a meccs előtt, szépen működött minden, és szerintem megérdemelt győzelmet arattunk.