Ismét a Szegeddel játszik a Vegyész, ezúttal idegenben

A férfi röplabda NB I A-csoportjának 1. fordulójában a Vegyész RC Kazincbarcika a Vidux-Szegedi RSE vendégeként lép pályára a Lila iskolában.

A múlt hétvégén már játszottak egymással a felek, az a találkozó a 6. fordulóból lett előre hozva. A bajnokság nyitó meccsét a Vegyész nyerte 3-0-ra, amelyen debütált a felnőttek között a saját nevelésű Péter Márton, de az új szerzemények közül Csizmadia Tamás és Marcílio Braga is pályára lépett. Utóbbi a mezőny legeredményesebbje volt, míg Péter a kezdeti izgulást követően gyorsan belejött a játékba.

„Mivel ez volt az első meccsem, izgultam, de aztán megnyugodtam, felvettem a ritmust” – mondta a fiatal center. „Amikor jó dolgot csináltam, Marek Kardos edző azonnal megdicsért, de amikor hibáztam, szúrós tekintettel figyelt, ami teljesen jogos volt. Igyekeztem a lehető legjobban betartani a taktikát, és ez lesz a cél Szegeden is. A héten sokat gyakoroltuk a blokk- és mezőnyvédekezést, valamint rengeteg olyan feladatot végeztünk, ami a labdabiztosságot szolgálja.”

A szegediek már nagyon várják hazai debütálásukat, hiszen nyolc év után játszanak ismét hazai környezetben élvonalbeli találkozót. Vasárnap 14 órától a juniorok feszülnek egymásnak, majd 17 órától kezdődik a felnőtt csapatok bajnokija.

A találkozó alakulását ide kattintva követhetik figyelemmel.

(fotó: vrck.hu)