Két győzelem és egy vereség az első felkészülési tornán

Szombaton a Kistext SE által szervezett felkészülési tornán vett részt a GreenPlan-VRCK. Toronyai Miklós együttese két győzelemmel és egy vereséggel zárta a maratonira nyúlt napot.

A Vegyész már reggel kilenc órakor pályán volt, tehát öt órakor el kellett indulniuk a kazincbarcikaiaknak. Ennek ellenére három szettben sikerült legyőzni a házigazdát, majd két meccs szünetet és az ebédet követően a Kaposvárral meccseltek a mieink. Az első játszmát a somogyiak, a másodikat a borsodiak nyerték, végül a döntő felvonásban ismét a nyáron alaposan átalakult Kaposvár örülhetett.

Este hét órakor következhetett a DEAC elleni meccs, és miután a GreenPlan-VRCK behúzta az első két felvonást, Toronyai a harmadikban azokat küldte pályára, akik kevesebb lehetőséget kaptak a nap folyamán. Ugyan a harmadik szett a hajdúságiaké, de a meccs a Vegyészé lett – és sokan azt gondolták, hogy a tornagyőzelem is.

Csak az eredményhirdetéskor derült ki, hogy nem a megszokott, ahány szettgyőzelem annyi pont jár egy csapatnak szisztéma alapján számolnak a szervezők. A napot szintén két győzelemmel záró Kaposvárt hozták ki végül nyertesnek – mindkét fél meglepődött ezen az eredményhirdetéskor-, mivel a két együttes meccsét is a somogyiak húzták be. Ez azonban egyáltalán nem számított, hiszen a lényeg a meccsterhelésen volt. A GreenPlan-VRCK-ból Páez Carlos kapott különdíjat.

„Egy hónapja tart a felkészülésünk, benne vagyunk a fizikális munka sűrűjében, éppen ezért már nagyon akartunk játszani. Messze vagyunk még attól, ahol szeretnénk lenni, de éppen ezért szolgálta jól a felkészülésünket a torna. Köszönjük a rendezőknek, hogy meghívtak az eseményre” – mondta a vrck.hu-nak Toronyai, akinek hosszabb részletezését a tornáról holnap olvashatják honlapunkon.

A GreenPlan-VRCK mérkőzéseinek jegyzőkönyve:
Kistext SE – GreenPlan-VRCK 0-3 (-21, -24, -23)
Kistext: Óhidi 4, Reffatti 14, Pedro 11, Kruzskov 6, Fazekas 6, Makarov 5. Csere: Lassu (liberó), Gebhardt 1, Csizmadia. Vezetőedző: Alekszandr Gutor.
Vegyész: Warzywoda 3, Blázsovics 12, Tarabus 2, Szabó 14, Péter B. 2, Moraes 12. Csere: Budai (liberó), Dudás (liberó), Garan 3, Kiss (liberó), Árva 3, Péter M. 3. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Fino Kaposvár – GreenPlan-VRCK 2-1 (19, -22, 23)
Kaposvár: Mancsev 2, Hubicska 2, Iván B. 3, Quevedo 18, Bögöly 7, Lescay 7. Csere: Bozóki (liberó), Donisthorpe 2, Tóth G. 1. Vezetőedző: Szlobodan Prakljacsics.
Vegyész: Páez 3, Blázsovics 16, Tarabus 6, Csoma 11, Péter B. 6, Moraes 7. Csere: Kiss, Budai (liberók), Szabó, Warzywoda, Árva. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

DEAC – GreenPlan-VRCK 1-2 (-24, -21, 21)
DEAC: Tar 1, Coelho 14, Kiss 6, Almora 12, Bagics 3, Moret 11. Csere: Bán (liberó), Imre 2, Dorogi 3, F. Nagy (liberó). Vezetőedző: Fodor Antal.
Vegyész: Páez 5, Blázsovics 9, Tarabus 4, Szabó 7, Árva 10, Moraes 4. Csere: Kiss, Budai, Dudás (liberók), Garan 1, Péter B. 2, Warzywoda, Péter M. 3. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

A GreenPlan-VRCK a jövő hétvégén a szlovák Extraligában szereplő VK Mirad PU Presov által rendezett eseményen vesz részt.