MAFC – Vegyész 1-3

Egy szettet ugyan Budapesten hagyott, de így is három ponttal gazdagodott a Vegyész RC Kazincbarcika, miután az alapszakasz 15. fordulójában 3-1-re (18, -23, -20, -23) nyerni tudott a MAFC-BME otthonában vasárnap délután.

FÉRFI RÖPLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 15. FORDULÓ
MAFC-BME – Vegyész RC Kazincbarcika 1-3 (18, -23, -20, -23)
Budapest, BME Sportközpont, 50 néző. V.: Kiss Z., Szabó Zs.
MAFC: Vocskó, Jánossy, Szabó B., Lesznyik, Kunert, Csépke. Csere: Tamasi Á. (liberó), dr. Horváth, Eke. Vezetőedző: Novák László.
Vegyész: Kecskeméti, Borovicsanin, Kozsla, Árva, Januzovics, Juhász. Csere: Dudás (liberó), Kovács Z., Budai, Toronyai, Gulyás, Surányi. Vezetőedző: Toma Sándor.

RIPORT

Sosem könnyű a MAFC otthonában játszani, hiszen a szívós hazaiak mellett a kis teremmel is meg kell küzdeni. Nem is volt meglepő, hogy az első szettben a MAFC szinte végig vezetett (8-5, 16-11), a Kovács Zoltánt becserélő Vegyészt a hajrában sem engedte közelebb (25-18, 1-0).

A második szett forgatókönyve kísértetiesen hasonlított az elsőére (8-6, 16-12), azzal a különbséggel, hogy ekkor Budai Balázst és Toronyai Miklóst küldte a pályára Toma Sándor, hogy felrázza együttesét. 20-19-nél már látótávolságon belül volt a Vegyész, majd nagy izgalmak közepette egyenlíteni tudott (23-25, 1-1).

Budai és Toronyai is maradt a pályán, és már a szett elejétől szorosabb volt a csata a felek között, mint korábban. Az első technikainál ugyan még a MAFC vezetett (8-6), de 16-hoz érve már a VRCK-nál volt az előny, még ha csak egy ponttal is. 20-20-nál egált mutatott az eredményjelző, de innen már csak Dudás Tamásék örülhettek (20-25, 1-2).

Lendületét, lelkesedését veszítette a MAFC, a jobb erőnléti állapotban lévő Juhászék pedig sorra szerezték a poénokat, nem keveset jó blokkjaiknak köszönhetően (4-8). Folyamatosan nőtt a különbség, Árva Milánék 16-8-nál már nyeregben érezhették magukat, a budapestiek azonban még utolsó energiájukat is mozgósították (18-22). Djordje Borovicsanin visszatért Budai helyére, Surányi István Árvát váltotta (21-23), a kétpontos különbség pedig így már az összecsapás végéig kitartott (23-25, 1-3).

A nehéz kezdés ellenére feljavult a Vegyész játéka, végül nyert is, aminek köszönhetően fontos három ponttal gazdagodott. Dudás Tamás mellett Juhász Péter is végig agilisan játszott, Toronyai és Budai pedig jól szállt be a meccsbe. A közvetítést köszönjük csapatunk sérült játékosának, Banai Máténak.

Jövő hét szerdán az Openhouse Szolnoki RKSI vendége lesz a Vegyész a Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán.

tm