Magyar Kupa: hiába az előny, nem írja le ellenfelét a Vegyész

A Magyar Kupa elődöntőjébe jutás a tét csütörtökön a Vegyész RC Kazincbarcika számára: Toronyai Miklós vezetőedző csapata a Kistext SE-t fogadja 18 órától a Don Bosco Sportközpontban. A találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti.

Előre be nem tervezett edzéssel kezdődött a szerda délelőtt. Eredetileg ugyanis szabad lett volna a nap első fele, de Toronyai nem volt elégedett csapata kedden mutatott teljesítményével. A Vegyész a DEAC-ot látta vendégül a hét második napján felkészülési mérkőzésen, és nyert 3-1-re (13, 20, 22, -17).

„Egy jó órás munka lett volna mindenki számára kedden, de úgy láttuk, nem dolgoztak megfelelően a srácok, ezért egy extra edzést beiktattunk” – fogalmazott a 41 éves szakember. „Közös nyújtással kezdtünk, alkartenisszel folytattuk, ami jó hangulatban telt. Aztán egyeseknek nyitás, nyitásfogadás volt, mások prevenciós gyakorlatokat végeztek.”

A csütörtöki mérkőzést kedvező helyzetből várja a VRCK, mivel a decemberi odavágót megnyerte 3-0-ra. Ettől függetlenül nem veheti félvállról ellenfelét, mivel a Kistext jó erőkből áll.

„Az edző tekinthet fél szemmel előre, mi is Szabó Dáviddal beszéltünk már a jövő keddi, Pénzügyőr elleni bajnokiról, de a következő lépés a Kistext elleni mérkőzés, a csapatnak teljes mértékben arra kell összpontosítania” – mondta vezetőedzőnk. „Nekem nagy csalódás lenne, ha a Kistext kifirkálna minket a kupából. Oda kell figyelni, bebizonyítani, hogy jobbak vagyunk. Magyarországon bárkit megverhetünk, van olyan jó a csapatunk, de ehhez maximális koncentrációra van szükség a meccs alatt. Az idei szezon rendkívül hullámzó, ami nagyban a koronavírus-járvány miatt van így, éppen ezért kell fenntartani a koncentrációt.”

Amennyiben csapatunk továbbjut, úgy a négy között a címvédő Pénzügyőrrel találkozik – január 27-én Kazincbarcikán, február 17-én pedig Budapesten.