Péter Márton: irány a junior válogatott!

Péter Márton, klubunk utánpótlás korú játékosa is ott van Tomanóczy Tibor junior válogatottjában, így akár pályára is léphet az év végi MEVZA-tornán, Mariborban.

Az 1999-es születésű Péter Márton korábban még soha nem szerepelt a nemzeti együttesben, de honlapunk érdeklődésére elmondta, mindig is ezért dolgozott az edzéseken.

„Hetekkel ezelőtt, egy edzés után Bokor Elek edzőm félrehívott, és közölte, beszélt Tomanóczy Tiborral, így december 20-án nekem is mennem kell a válogatott összetartására” – emlékezett vissza a vrck.hu-nak a fiatal átló. „Amikor ezt mondta, nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Két éve kezdtem el röplabdázni, azóta a céljaim között szerepelt a válogatottság, de amikor meghallottam a hírt, nem is tudtam rá mit mondani.”

A néhány napos izsáki edzőtáborban sokat tanult a VRCK fiatal tehetsége, és a beilleszkedéssel sincs problémája, jóllehet a feladókkal még össze kell szoknia a pályán.

„Nem érzem úgy, hogy Izsákon sikerült kiadnom magamból a maximumot, éppen ezért, ha Mariborban lehetőséget kapok, akkor ezt szeretném pótolni” – fogalmazott Péter, aki Szlovákia, Szlovénia és Izrael ellen bizonyíthat.