Szabó: Nem is lehet más a célunk, mint a győzelem

Kedd kora délután a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartották a DRK Röplabda Magyar Kupa sajtótájékoztatóját. A szombati bronzcsatára készülő GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcikát Szabó Dávid képviselte a jó hangulatú eseményen.

„Volt egy jó menetelésünk a bajnokságban, az utóbbi két meccsen pedig rotálni próbáltunk, különböző formációkat próbáltunk ki” – mondta Bobák Róbert moderátor érdeklődésére Szabó az utóbbi hetekkel kapcsolatban. „Sajnos a kupában nem sikerült döntőbe kerülni, de úgy utazunk szombaton Budapestre, hogy meglegyen a bronzérem, nem is lehet más a célunk.”

A Vegyész a Kecskeméti RC-vel találkozik a bronzmeccsen, amit az m4sport.hu élőben közvetít a helyszínről, de az összecsapás az M4 Sporton ismétlésre fog kerülni.

„Egyetlen mérkőzésről van szó, bármi megtörténhet, és a Kecskemét veszélyes csapat. A meccs elejétől a végéig fókuszálnunk kell. Elkezdtük az elemzéseket, készülünk, mert szeretnénk éremmel gazdagodni” – hangoztatta a GreenPlan-VRCK rutinos átlója.

Szóba kerültek – természetesen – a szurkolók is. Bobák Róbert szerint a kazincbarcikai szimpatizánsok mindig jó hangulatot varázsolnak, és ezt Szabó is aláhúzta.

„Sokan jönnek nekünk drukkolni, és nem csak Kazincbarcikáról. Remélem, még többen, mint amennyi szurkolóról én tudok. Aki járt már nálunk meccsen, tudja, hangos szurkolótáborunk van, akik mindig a csapat mellett állnak. Bízom abban, hogy a bronzcsata végén lesz okunk az örömre, és ezt meg is oszthatjuk velük” – jelentette ki Szabó.

Szurkolói busz a DRK Magyar Kupára

(főcímkép: hunvolley.hu)