Szavazz április legjobbjára – videókkal!

Bajnoki címet ünnepelhetett a Vegyész RC Kazincbarcika áprilisban, miután az elődöntőben a Fino Kaposvárt, a fináléban pedig az LV Sport Pénzügyőr SE-t múlta felül összesítésben 3-1-re.

Ilyenkor bárkit ki lehetne emelni, túlzás nélkül. Hiszen remekül szállt be többször is Toronyai Miklós, Blázsovics Péter vagy Gebhardt Norbert, de nem egyszer Vlado Milev, Carlos Páez vagy Szabó Dávid mezmozdulásai kellettek ahhoz, hogy a csapat kijöjjön hullámvölgyéből. Nehezen sikerült három játékost kiválasztani a 13 közül, de a számok alapján talán Marian Vitko, Németh Szabolcs és Lubos Macko voltak a hónap legjobbjai. Szavazni a cikk alján lehet.

Marian Vitko

Ahogy telt a szezon, úgy vált egyre biztosabb ponttá a csapatban a fiatal szlovák liberó, aki szeptemberben az Európa-bajnokságon is megmutathatja magát. Nem csak fogadásban és mezőnymunkában lehetett rá számítani, jó százalékban szolgálta ki az ütőket is, ha neki kellett feladnia. Áprilisban a nyitásfogadási mutatója csaknem 60 százalékos volt.

Németh Szabolcs

Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a rájátszásban a közel százszoros magyar válogatott, a döntő negyedik mérkőzésén pedig nem egyszer vette hátára csapatát. Kemény ászok, nagy ütések, Németh Szabolcs remek megmozdulásai nagyban kellettek a Vegyész bajnoki címéhez.

Lubos Macko

A rutinos center januártól – Juhász Péterhez hasonlóan – csere nélkül játszott. Juhásszal együtt gyakorlatilag hőssé váltak, végigcsinálták a lehetetlent, vagyis majdnem. A Maco becenévre hallgató szlovák ugyanis bokasérülést szenvedett a döntő negyedik meccsének ötödik szettjében. Szerencsére onnan már „begyalogolt” a Vegyész, bajnok lett, nagyban köszönhetően a rengeteg Macko-blokknak is.

Szavazatodat a „vote” gomb megnyomásával tudod elküldeni. A szavazás éjfélig tart.

[Total_Soft_Poll id=”8″]