Utánpótlás: U21-es és U17-es csapatunk is győzelemmel indított

Jó hétvégét zártak utánpótlás csapataink: a juniorok a felnőttekhez hasonlóan szombaton játszottak, és ugyancsak 3-0-ra verték a Szegedi RSE-t. Vasárnap serdülő csapatunk lépett pályára Miskolcon, ahol két győzelemmel és egy vereséggel zárt az első tornán.

Miután a felnőttek nyertek 3-0-ra idénynyitójukon, U21-es csapatunk következett, és hasonló arányban tudta két vállra fektetni a szegedi fiatalokat. Sérülés miatt többen is hiányoztak a VRCK-ból, így olyan játékosoknak kellett debütálniuk, akik az U17-es gárdát erősítik, ez azonban most nem jelentett akadályt. Juniorjaink idén is az NB II-es felnőtt bajnokságban, annak is az A-csoportjában szerepelnek, legközelebb jövő hét vasárnap lépnek pályára, Szegeden.

FÉRFI RÖPLABDA NB II, ALAPSZAKASZ, A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Vegyész RCK U21 – Szegedi RSE U21 3-0 (3, 7, 17)
Don Bosco Sportközpont, 50 néző. V.: Villás, Csizmarik.

A csapat tagjai: Csizmadia Tamás (csapatkapitány), Bibók Balázs, Földes Dániel, Henez Kevin, Kondor Kristóf, Lévai László, Péter Márton, Simkó Dániel. Edzők: Daniel Oravec, Toronyai Miklós.


Serdülő, azaz U17-es csapatunk vasárnap Miskolcon vendégszerepelt. A sok hibával kezdő mieink 3-0-ra legyőzték a házigazda MEAFC gárdáját, majd feljavultak, és olyan magabiztossággal nyertek az Újfehértó ellen, ahogy azt edzőik elvárták volna tőlük a miskolciakkal szemben is. Az esélyesebb szolnokiak viszont túl nagy falatnak bizonyultak mieinknek, ettől függetlenül a harmadik szettben közel voltak a szettrabláshoz.

FIÚ RÖPLABDA U17-ES BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY, 1. TORNA
Vegyész RCK – MEAFC-Miskolc 3-0 (15, 18, 23)
Vegyész RCK – Újfehértói SK 3-0 (12, 12, 10)
Vegyész RCK – Szolnoki Sportcentrum ‘A’ 0-3 (-10, -10, -25)

A csapat tagjai: Kondor Kristóf (csapatkapitány), Garan Bálint, Gál Levente, Gálik Zsombor, Fecske Szabolcs, Henez Kevin, Kohut Bence, Lévai László, Lévai Péter, Molnár Márk. Edzők: Daniel Oravec, Toronyai Miklós.

Toronyai Miklós: Kapkodó volt a játékunk a Miskolc ellen, de szerencsére sikerült rendezni a sorokat az Újfehértó ellen. A Szolnok erősebb csapat, mint a miénk, mégis, amikor megnyugodtunk, komoly csatára tudtuk késztetni ellenfelünket. Ha visszatér a kezdő feladónk, akár szetteket, de talán meccset is nyerhetünk a szolnokiakkal szemben. Ebben a csapatunkban sok a fiatal, vagy az olyan, aki néhány hónapja röplabdázik, de az a szenvedély, amivel dolgoznak, évek múlva kifizetődik.

(fotók: vrck.hu)