Visszajátszás: ötszettes dráma, telt ház és barcikai örömünnep – negyedszer bajnok a Vegyész!

Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2018. május 12-én ünnepelte negyedik bajnoki címét a Vegyész RC Kazincbarcika. A döntő negyedik összecsapásán háromszor is vert helyzetből álltak fel a sárga mezesek, a jutalmuk pedig az aranyérem lett – 12 év után először.

Egy tucat évet vártak a VRCK szurkolói arra, hogy újfent Kazincbarcikára kerüljön a bajnoki serleg. Miután a Vegyész veretlenül nyerte meg a Magyar Kupát és a bajnoki alapszakaszt, zsinórban 37 győzelmet számlálva érkezett meg a pontvadászat fináléjába, így a párharc esélyesének számított.

A Kaposvár azonban gyorsan tett arról, hogy izgalmasan alakuljon a döntő, hiszen a Don Bosco Sportközpontban 3-2-re megnyerte az első felvonást. Néhány nappal később a Kazincbarcika győzött Kaposváron, majd hazai pályán is 3-0-ra, és mivel a somogyiaknak nem volt termük, ezért a negyedik találkozóra is a borsodi városban került sor.

Újfent ötszettes drámát hozott a meccs, végül Banai Máté pontja zárta le a bajnoki idényt.

Óriási volt az öröm és az ünneplés a Don Bosco Sportközpontban, nem véletlenül: 12 évet vártak erre az aranyéremre a Vegyésznél.

A sajtóvisszhang mellett a szurkolói reakciókra is kíváncsiak voltunk, a Nemzeti Sport képgalériáját pedig itt érheti el.

(főcímkép: vrck.hu)