Zárul az alapszakasz

Egy forduló van hátra a bajnoki alapszakaszból, két és fél hét múlva pedig kupadöntőzik a VRC Kazincbarcika.

Biztos elsőként várja utolsó meccsét a férfi röplabda NB I-ben szereplő VRCK, hiszen alapszakasz-elsőségét pár héttel ezelőtt sikerült bebiztosítania. Időközben a Magyar Kupa döntőjébe is kvalifikálta magát Daniel Oravec legénysége, így a vasárnapi, Fino Kaposvár elleni idegenbeli összecsapásra amolyan felkészülésként is tekinthet.

Kisbusszal Kaposvárra
Ezúttal is indul szurkolói busz a somogyi településre. A találkozó március 4-én, 17 órakor kezdődik. Jelentkezni Stubnyán Józsefnél lehet a 06-70-339-8724-es telefonszámon.

A két találkozó között nem lesz tétmeccse a VRCK-nak, de tervben vannak edzőmérkőzések lekötése szlovák élcsapatokkal. A kaposvári bajnoki és a HÉP-Kecskeméti RC elleni kupadöntő között ugyanis van két hét szünet, amit a kazincbarcikaiak edzőmeccsekkel szeretnének kitölteni.

A VRCK HIVATALOS PROGRAMJA
2018.03.04., 17.00, Kaposvár: Fino – VRCK (NB I, 22. forduló)
2018.03.17., 18.00, Érd: Kecskemét – VRCK (Magyar Kupa, döntő)

A rájátszás első fordulójában a Kazincbarcika nem lesz érdekelt, legközelebb már csak az elődöntőben lép pályára az NB I-ben, április 4-én. Az ellenfél kiléte még ismeretlen. A négy között három nyert mérkőzésig tart a párharc, az időpontok jelenleg a következők: április 4. (hazai), április 7. (idegenbeli), április 10. (h), április 13. (i) – ha szükséges, április 15. (h) – ha szükséges.

BUSSZAL A KUPADÖNTŐRE

A március 17-i fináléra lesz szurkolói busz, a részletekkel hamarosan jelentkezünk honlapunkon.