Az utolsó MEVZA-tornára utazik a Vegyész

Hétfőn és kedden lép utoljára pályára a Közép-európai Kupa (MEVZA Kupa) idei kiírásában a Vegyész RC Kazincbarcika. A csapat a szlovéniai Kamnikba utazik, ahol a házigazda Calcit mellett a horvát Mladost Kastelával játszik.

Bár a múlt hétvégén még szettet sem sikerült nyernie a Vegyésznek a hazai tornán, a Spartak Myjava ellen összejöhetett volna a győzelem, amihez Daniel Oravec vezetőedző szerint csak egy domináns játékos jó teljesítménye kellett volna. Juhász Péter, a Kazincbarcika centere úgy véli, ezúttal is fontos dolgokat tanultak a pályán.

„Az első két szettben ott voltunk, szinte végig vezettünk, majd ötpontos előnyöket adtunk le” – emlékezett vissza Juhász. „Meglehetett volna a győzelem, de a részsikerek is elmaradtak. Levontuk a tanulságokat, tudjuk, hogy ilyen szituációban mi a feladatunk. Még mindig sokat kell dolgoznunk, de remélem, hogy Kamnikban az elmúlt hetek edzéseinek az eredményei már ki fognak jönni a meccseken.”

A kilenccsapatos bajnokságban a Vegyész az utolsó helyen áll, míg a Kastela a nyolcadik egy ponttal, a Kamnik pedig a hetedik hét egységgel. A mieinkhez hasonlóan még a horvát csapat is nyeretlen, a házigazda pedig a Mladost Zagrebet (3-0) és a Myjavát (3-1) tudta megverni.

„Pontosan nem tudom, hogy milyen játékerőt képvisel a Kamnik és a Kastela, illetve hogy ellenünk milyen csapattal tudnak kiállni, de szeretnénk végre nyerni. Mert rendben, hogy a bajnoki elődöntőre készülünk, egy MEVZA-siker biztos, hogy még nagyobb önbizalmat adna a számunkra.”

tm