Dudás Tamás lesz Toronyai segítője

A GreenPlan-VRCK másod- és erőnléti edzőjeként dolgozik a jövőben Dudás Tamás, akire nem kis feladatok várnak.

Dudás számára nem lesz újdonság az edzősködés, hiszen már harmadik szezonjára készül, mint erőnléti szakember. Ennek megfelelően folyamatosan fejleszti tudását, amellett, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatója, különböző előadásokon is részt vett, így az EXOS nemzetközileg elismert továbbképzésén is. Korábban az utánpótlás számára is vezényelt tréningeket, többnyire a VRCK nyári táboraiban, de idén májusban helyettesítenie kellett Toronyai Miklóst és Batári Csabát is.

A 34 éves Dudás általános iskolásként kezdett el röplabdázni, soha nem játszott más klubban, csak a Vegyészben. A magyar válogatottban kétszer is pályára léphetett liberóként, az Extraligában és a Magyar Kupában pedig összesen három aranyérmet szerzett több ezüst és bronzérem mellett.

„Nagy változás lesz, és még nagyobb felelősséggel fog járni, mint a teljesen aktív játékosi élet” – fogalmazott Dudás a vrck.hu-nak. „Várom ezt a kihívást, és ez egy újabb tudatos lépés a jövőbeli elképzeléseim megvalósításához. Szerencsére az egyetem és a klub keretein belül már több lehetőségem is volt edzések vezetéséhez, szerencsére a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Persze rengeteg tanulnivaló van még előttem, és mindent megteszek azért, hogy naprakész legyek, és folyamatosan képezzem és fejlesszem magam.”

Mivel Toronyai vezetőedző a válogatottal az Európa-bajnoki szereplésre készül, ezért augusztusban Dudás felügyeli a GreenPlan-VRCK felkészülését. A két szakember közösen már összeállították az edzésprogramot, a felkészülés augusztus 1-én kezdődik.

Batári Csaba is marad a VRCK alkalmazásában, de nem kisebb feladatokat kapott, mint az U15-ös és az U20-as korosztály felkészítését, versenyeztetését. Emellett a felnőtteknél a statisztikusi feladatokat is ellátja.