Együttműködési megállapodást írt alá a Vegyész két lengyel élcsapattal

Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá klubunk, a Vegyész RC Kazincbarcika két lengyel sztárcsapattal, a regnáló bajnok és idei Bajnokok Ligája-elődöntős PGE Skra Bełchatów, valamint a kiváló akadémiájáról híres Częstochowa együttesével.

Néhány héttel ezelőtt Lengyelországban járt klubunk vezetősége, és máris sikerült megállapodást kötni a két lengyel klubbal. A Bełchatów több mint tíz éve tartozik a világ legjobb klubjai közé, míg a Częstochowa akadémiája Lengyelország legjobb utánpótlásnevelő műhelye. A legutóbbi világbajnokságot Lengyelország nyerte, utánpótlás szinten pedig 2015-től mindig nyert valamelyik korosztályban Európa-bajnoki vagy vb-aranyérmet.

“A lengyel röplabda egy más kávéház, éppen ezért mi tanulni szeretnénk, ezért is állapodtunk meg mindkét féllel hosszú távon” – ismertette a részleteket dr. Kárpáti Zoltán, a VRCK ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón. “Az alapokat most leraktuk, a nyártól pedig ezt tartalommal szeretnénk megtölteni. Az együttműködésnek kettő alappillére lesz: az utánpótlás és a felnőtt csapatok közötti munka.”

Dr. Kárpáti Zoltán

Kárpáti hozzátette, oda-vissza alapon szeretnének edzőtáborokat szervezni, és amellett, hogy a gyerekeket fejlesztik, az edzőket is képeznék. “Látniuk kell azt a show-t, ami ott körülveszi a röplabdát, hiszen ez a második legnépszerűbb sport a lengyeleknél, és ennek olyan motivációt és plusz tudást kell adnia, hogy mindenkinek csak az előnyére váljék.” Az ügyvezető elárulta, Dudás András és Daniel Oravec tavaly nyáron arra a feladatra vállalkozott, hogy újjászervezik a Vegyész utánpótlását. A klub jó úton jár, már közel 300 gyerek röplabdázik a különböző korosztályokban.

“Ez komoly felelősséggel jár, a gyerekeket edzetni, versenyeztetni kell, magas szintű szakmai munkát kell Kazincbarcikára implementálni” – mondta Kárpáti. “Ehhez kell egy nemzetközi láb, ez lesz a lengyelekkel és a szlovákokkal való együttműködés, hiszen ne felejtsük el, vezetőedzőnk, Marek egyben a szlovák szövetségnél alelnöki pozícióban van, az ő feladata az utánpótlás fejlesztése. A szlovákok engedélyével dolgozhatunk majd a Felvidéken, valamint a régióból is egyre többen csatlakoznak hozzánk, legutóbb a tiszaújvárosiak döntöttek így.”

Elmondta továbbá, “az, hogy a Bełchatów ilyen gyorsan rábólintott az együttműködésre, elismerése a mi munkánknak, és pozitív visszajelzés, hogy valóban jó irányba indultunk el. Marek személye pedig garancia a számukra, hogy profi munkával igyekszünk felzárkózni.”

Dr. Marek Kardos

“A nyáron, amikor idejöttem, már beszéltünk annak a lehetőségéről, hogy a kazincbarcikai, magyarországi röplabdát fel kell zárkóztatni, és ehhez a legjobb csapatoktól van szükség segítségre” – mondta dr. Marek Kardos, együttesünk vezetőedzője, aki január 1-től szakmai igazgató is a klubnál. “A mi fiataljaink fognak találkozni az ő fiataljaikkal, ahogy az edzők is, véleményeket cserélhetnek, tanulhatnak. Ez egy óriási lehetőség a Vegyész számára, és csak rajtunk múlik, mennyire tudjuk ezt kihasználni. A játékosaink számára is jó ez, hiszen láthatják, mennyire vannak a világ elitjétől, és hogy milyen munkával lehet oda eljutni. A Bełchatów mellett a Częstochowával is aláírtuk a szerződést, utóbbi Lengyelország legsikeresebb akadémiáját működteti, tehát tényleg a legjobbaktól tudunk tanulni. A fiatalok nevelése a leggyorsabb és legjobb út a sikerességhez, nekünk is erre kell rálépnünk.”

Mindkét lengyel klub számára imponáló volt, hogy a Vegyész Közép-Európa legnagyobb beruházását készíti elő férfi vonalon.

(Fotók: vrck.hu)

Most megoszthatja másokkal is: