Blázsovics: Sokat mérlegeltem, mi lenne a helyes döntés

Az Észak-Magyarországnak és Borsod Online-nak adott interjút a Vegyész RCK régi-új játékosa, Blázsovics Péter, aki elárulta, annak ellenére döntött a sárga-kékek mellett, hogy több nyugat-európai bajnokságból is volt ajánlata.

„Gondoltam arra, mikor elmentem Barcikáról, hogy egyszer visszatérek, visszatérhetek, ugyanis ezt a várost már az otthonomnak tekintem” – mondta az Észak-Magyarországnak a 25 éves játékos. „Mielőtt kimentem volna Ausztriába, a vezetőség is mondta, hogy ha bármi történne, számomra mindig nyitva áll a kapu Kazincbarcikán. Volt több külföldi megkeresésem, Ausztriából, Franciaországból, Csehországból, Görögországból, illetve Belgiumból. Sokat mérlegeltem, hogy mi lenne a helyes döntés, és végül a Vegyész mellett döntöttem, mivel a röplabda mellett más terveim is vannak, amiket itt meg tudok valósítani. Ha az időm engedte, a Vegyész minden meccsét megnéztem, amiről volt online közvetítés, illetve egy-két játékossal folyamatosan tartottam a kapcsolatot.”

Blázsovics szerint, mivel erősödött a magyar bajnokság, már nem lehet azt végig csinálni eredményesen egy kezdőcsapatra való játékossal, így reméli, versenyképes lesz a VRCK kerete is.

„Arról, hogy mi lesz a feladatom, és hogy mit várnak el tőlem, azt majd a végleges keret kihirdetése után tudom meg. Természetesen minden játékosnak nagy szerepe lesz, mivel egyre erősebb a magyar bajnokság, és ezt nem lehet végig vinni hat-hét kezdő emberrel, szükségünk lesz egy olyan keretre, amelyben mindenkire száz százalékban lehet számítani, akárki ellen játszunk is. Én mindent meg fogok tenni, hogy a csapat minél jobb helyezést érjen el, és amit ebben az évben tapasztaltam, tanultam azt megpróbálom átadni a többieknek.”

A VRCK egy másik szélső ütő, Péter Benedek érkezését is bejelentette korábban.

A teljes interjú elérhető már a Borsod Online-on!

(fotó: VRCK archív)