Európa Liga-csoportja élén válogatottunk!

Három győzelemmel zárta az Ezüst Európa Liga első csoportkörét a magyar férfi röplabda-válogatott, így előnyből várhatja a második kört, amire egy hét múlva kerül sor Luxemburgban.

Koch Róbert szövetségi kapitány együttese sorrendben Ausztriát, Luxemburgot és Horvátországot győzte le – utóbbi két vállra fektetése azért nagy szó, mert szomszédjaink Európa-bajnoki résztvevők. A Vegyész játékosa, Blázsovics Péter mindhárom összecsapáson lehetőséget kapott, mi több, jól játszott Ausztria és Horvátország ellen is. A szakmai stábban továbbra is ott van vezetőedzőnk, Toronyai Miklós, mint Koch egyik segítője.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a horvátok már egy kicsit tartalékosabb felállásban utaztak el, többek között a Vegyész röplabdázója, Ivan Mihalj is pihenőt kapott a sikeres Eb-selejtezőt követően. Azonban a magyarok sikeréből ez semmit nem von le, csoportjukat ugyanis magabiztosan vezetik. A második torna után az első két helyezett jut be a sorozat négyes döntőjébe, amelynek Észak-Macedónia ad majd otthont.

A csoport másik mérkőzésén: Ausztria–Luxemburg 3:0 (19, 22, 21)
A csoport állása: 1. MAGYARORSZÁG 8 pont (9:3 szettarány), 2. Horvátország 5 (7:6), 3. Ausztria 5 (7:6), 4. Luxemburg 0 (1:9)

(főcímkép: hunvolley.hu)