Csütörtök este, ugyan csak felkészülési mérkőzésen, de pályára léphetett a Vegyész felnőtt csapatában klubunk saját nevelésű játékosa, Cziczlavicz Dávid, aki még csak 15 éves. Continue reading „15 évesen debütált a felnőttek között Cziczlavicz”
Csütörtök este, ugyan csak felkészülési mérkőzésen, de pályára léphetett a Vegyész felnőtt csapatában klubunk saját nevelésű játékosa, Cziczlavicz Dávid, aki még csak 15 éves. Continue reading „15 évesen debütált a felnőttek között Cziczlavicz” →
A 2021/22-es idénytől új szakemberekkel erősítettük meg klubunk utánpótlását: minden fiú korosztállyal legalább két edző foglalkozik naponta, a szakmai munkát pedig mentoredző bevonásával, illetve állandó továbbképzésekkel igyekszünk fejleszteni a fiatal röplabdázók érdekében. Continue reading „Utánpótlás: 14 szakemberrel készülnek csapataink” →
Épül a Vegyész Röplabda Akadémiájának is otthont adó Regionális Röplabda Központ, és a tervek szerint nemsokára használatba is lesz vehető a létesítmény. Az első emeleten megkezdődött a gipszkartonfalak beépítése, a légtechnikához szükséges elemek telepítése, és néhány héten belül a küzdőtér is lassan elnyeri végleges kinézetét.
Továbbra is jó ütemben haladnak a Regionális Röplabda Központ (RRK) építési munkálatai, a Vegyész Röplabda Akadémiájának is otthont adó létesítménynek ugyanis már a főtartók pillérjei is állnak. Continue reading „Akadémia: helyükön a főtartók pillérjei – fotók, videó!” →
Épül a Vegyész Röplabda Akadémiájának is otthont adó Regionális Röplabda Központ – a VRCK elnökével az Észak-Magyarország készített interjút. Continue reading „Akadémia: a hosszú távú fenntartás a cél” →
