Egy napig a honi röplabdázás fővárosa volt Kazincbarcika – videókkal, fotókkal!

Kihívás Napja, ovi-sport, parkröplabda, sajtótájékoztató és válogatott mérkőzés: összefoglaló a szerdai napról videókkal és képekkel.

A napot az általános iskolások sorversenye nyitotta az uszodában, ahol a diákok egy-egy felnőtt sportolót „kaptak” csapatukba. Klubunk játékosa, Juhász Péter a kazinczysokhoz került, és végül meg is nyerték a viadalt. Volt csónakkal való evezés és bringázás is, szóval igazán színes akadálypályákat kellett leküzdeniük a csapatoknak.

„Kiválóan éreztük magunkat, jó volt végig az összhang csapaton belül” – mesélte Juhász honlapunknak. „Végül két ponttal bizonyultunk jobbnak, de az eredmény tényleg csak másodlagos volt. Nagyszerű volt együtt versenyezni a srácokkal, szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezés volt.”

Bene Anett, a VRCK utánpótlás-edzője két óvodában, a Füzikében és az Alsóvárosiban is megismertette a röplabda alapjait a csöppségekkel, akik nagyon is fogékonyak voltak a világ második legnépszerűbb labdajátékára.

Közben a Don Bosco Sportközpont melletti füves területen öt pályán parkröplabdázhattak az érdeklődők a VRCK játékosaival.

A Napsugár óvodában 11 órakor ovi-sport-pályát avattak. A multifunkcionális pályát a város a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) és az Ovi-sport Alapítvány jóvoltából nyerte. Összesen 56 ilyen pályát építenek országszerte, ebből négyet Kazincbarcikán. Klubunk fel is vette már a kapcsolatot az óvodákkal, hogy az oviröplabda-pályák méltóképpen legyenek felavatva. Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára a megnyitón elmondta, bízik abban, hogy néhány év múlva találkozni fog utánpótlás-versenyeken a most röplabdát ragadó óvodásokkal.

Délután a VRCK tartott sajtótájékoztatót, melyen a klub bejelentette Németh Szabolcs szerződtetését, valamint a MOL-csoportot, mint legújabb támogatóját.

A napot a Magyarország – Horvátország Ezüst Európa Liga-mérkőzés zárta. A hangulatra nem lehetett panasz, de sajnos az esélyesebb horvátok magabiztos győzelmet arattak.

Fotók: kolorline.hu (Kovács Loretta, Zele Tímea), vrck.hu (Szűcs Fruzsina)